2011. október 10., hétfő

Börtönbe zárt szerelem - Jelenlegi ára: 580 Ft


Börtönbe zárt szerelem
Egy gonosz ötlet nyomán alkohol kerül egy üdítős pohárba, a fiatal fiú, Christopher kiissza, és hazafelé menet nemcsak halálos balesetet okoz, de az ütközés során a szerelme, Olivia is súlyosan megsérül, úgy tűnik, egész életét tolószékben kell eltöltenie. A lány szanatóriumba kerül, ott szüli meg a gyermekét, Christopher pedig bevonul a börtönbe, ahol szörnyű viszontagságok várnak rá. A hite azonban erőt ad neki, feltolulnak benne a régi emlékek, álmokat sző a boldogságról, majd nekifog, hogy a benne tobzódó szépséget és még mindig élő reményeit regényformában örökítse meg. A könyvei óriási sikert aratnak, az álnéven alkotó szerző levelet kap egyik rajongójától, egy Sarah nevű nőtől, és a levelezés során ismeretlenül is mély lelki kapcsolat szövődik köztük. Talán csak az olvasó sejti, hogy a mit sem sejtő Sarah azonos a közös gyermeküket nevelő Oliviával, akinek az állapota a barátnőjévé vált gyógytornásznő segítségével erőteljesen javulni kezd. Olivia még mindig nem akarván beletörődni abba, hogy élete nagy szerelme a keserű börtönkenyeret eszi, ki akarja hozatni a fiút a börtönből, és mivel egy hitelt érdemlő mentőtanú is felbukkan, a dolog egyáltalán nem látszik lehetetlennek...
SZERZŐ: Margaret Moore
KIADÓ: STB Könyvek Könykiadó
KIADÁSI ÉV: 2009
OLDALSZÁM: 256
Szállítási és fizetési információk
Személyesen áthevetőek könyveink (kizárólag) Budapesten a Klinikák metrómegálló közelében található átvételi pontunkon!
Minden hétköznap 8: 00-tól 20: 00-ig.
Általában 3-5 nap az átfutási ideje, amíg az általad rendelt könyvek megérkeznek az átvetéli pontba, melyről automatikus üzenetet küldünk a számodra. Ha még azelőtt látogatsz el az átvételi pontba, hogy ezt az értesítést megkaptad volna, akkor kicsit csalódott leszel...
Ezt elkerülendő nagyon kérlek soha, ismétlem soha ne próbáld átvenni a könyvet, amíg nem kaptál erről értesítést. Ez a köztünk lévő jó viszony megtartása szempontjából is kifejezetten javasolt.
A könyveinket változatlanul megkaphatod postai úton (előreutalással), vagy futárszolgalát segítségével (előreutalással, vagy utánvéttel).
A könyveinkre kiszabott szállítási díjak egységesek, nem függnek az adott könyv méretétől, vagy a könyvek darabszámától.
2 darab, vagy több termék rendelése esetén a szállítási költség nem változik.
Vagyis bármekkora rendelést is adsz le, mindig csak a Szállítási és garanciális feltételek fül alatt meghatározott díjat kell fizetned.
Más szállítási módot nem vállalunk, a megadott áraktól nem áll módunkban eltérni.
Szállítási és fizetés módja
Ajánlott levélként előreutalás után: 870 Ft
Futárszolgálat előreutalással: 750 Ft
Futárszolgálat utánvéttel: 890 Ft
Személyes átvétel: 0 Ft
Minden termékünk új és olvasatlan.
Tekintsd meg összes könyvünket itt! >>



Jelenlegi ára: 580 Ft

Az aukció vége: 2011-10-29 07:40
. Börtönbe zárt szerelem - Jelenlegi ára: 580 Ft

Fontos